Mandorla-masszázs


Talán soha nem gondoltál Önmagadra úgy, mint Fénylényre. 
Pláne nem úgy, mint ISTENNŐ.
Főként, ha férfi testben vagy.
A Mandorla masszázs abban nyújt fantasztikus támogatást, hogy a színeken keresztül, a szivárvány úton végighaladva felfedezd Önmagad, a benned élő Fénylényt, a benned élő Istennői minőséget.

A masszázs során használt olajak a Mandolra eszenciák olajai. 
(A Mandorla eszenciák az ember testi, lelki jóllétének támogatására születtek. A Földanya ajándékai, hogy a növények és az ásványok összekapcsolódásával megtisztítsák, feltöltsék, és újra működésbe hozzák azokat az elhangolódott lelki-szellemi - vagyis energetikai területeket -, melyek nehezítik, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet élhessünk.)

A masszázs teljes testen - vagy ha csak bizonyos területtel szeretnél dolgozni, akkor részen - végzett olajos masszázs, a Mandorla olajainak, és esszenciáinak támogatásával.

Az egész masszázs alatt bejárhatjuk a szivárvány útját - ha Te is benne vagy. (A szivárvány pedig a lélek evolúció mintája.)

A szivárvány színei követik az életed mintázatait. Ez a fényfolyam a vöröstől indul és a magentáig tart. A benned átívelő szivárvány a talpaid alól indul és a fejtetőd fölött végződik. Területekre, tudatossági szintekre osztja a fizikalitást, az érzéseket a gondolatokat és az egész létezést. Mint egy szinfónikus zenekar, mely ha tökéletes harmóniában szólal meg, a teljességet tükrözi. Ám amikor valamelyik hangszer hamisan szól, túl halk, vagy túl hangos, élvezhetetlenné teszi a művet.

A Mandorla masszázs abban támogat, hogy örömtelibbé, könnyedebbé tehesd ezt a szivárvány utat - az életed útját.

A masszázs alatt halk, természethangokat hívó meditációs effektek szólnak (vagy kicsit sámánosabb, ha erre is vevő vagy), a térbe illatenergia kerül permetezéssel, s a testeddel "beszélgetve", az érintésen keresztül kerülhetnek feldolgozásra az éppen aktuális, téged foglalkoztató energiák, sérelmek/sérülések - akár régi (elfeledett, nagyon régről jövő, már emlékezeten túli energiák is) - családi minták.
(A masszázs alatt alkalmazom mindazon sámáni technikákat, melyek engem jellemeznek - így saját hangot, szimbólumokat, ásványokat, tollakat... stb.)
Ideje a "színes beszélgetéssel" együtt kb. 120 perc. - Kérlek, adj magadnak ettől kicsivel többet, az érkezést és távozást is beleszámítva. 
Ára: kérlek, érdeklődj.
Bejelentkezhetsz a 70/943-3599-es telefonszámon.


Kényeztető kézmasszázs

Ha öntudatlanul is, de valamennyien alkalmazzuk a kézmasszázs nyújtotta előnyöket. (Pl. amikor 'gondolkodás' közben babrálunk az ujjainkkal, vagy ha idegesek vagyunk, egyik kezünkkel a másik felületét masszírozzuk.)

A kéz reflexzónáinak rendszeres masszírozása segíthet megelőzni különféle betegségeket (persze, ez nem helyettesítheti az orvosi ellátást). 
A kéz ugyanúgy alkalmas reflexzóna-masszázsra, mint a láb. (Önkezelés céljaira még jobban kézre is esik.)
Az egymáshoz rendelt szerveknek és szöveteknek megfelelően helyezkednek el a kezünkön is (ahogyan a talpunkon, fülünkön, vagy épp az arcunkon - a teljesség igénye nélkül) található reflexzónák.

Amire hívlak:
Egy Mandorla olajos kézkényeztetés, vagyis masszázs.
A kezecskéidet szeretgetem át speciális módon - így ez nem a szokványos reflexmasszázs, hanem valami teljesen más: Anita módra.
Támogatóink a Mandorla rendszerének olajai/illatenergiái, finom zene (akár a kedvenced), ha igényled facilitálás (könnyítő beszélgetés), és jómagam minden varázslata.

Illetve: Nélküled ez nem mehetne, így a leginkább TE kellesz.

Ideje kb. 30-40 perc.
Jah - mire jó?

El tudod képzelni az életed sokkal könnyebben?
Mi lenne, ha ebben a kezelésben egyszerűen feloldódnának/eltűnnének régi minták, beidegződések, szokások, kellemetlen tünetek (betegségek)? 

Ára: 5.000 ft.
Bejelentkezés a +36 70 943 3599-es telszámon, vagy messenger üzenetben.

Anita CsodaSzerei © 2018
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el